SZÍNHÁZ ÉS PEDAGÓGIA – 6. KÖTET / Akadályverseny
A kötet a Káva Kulturállis Műhely színész-drámatanárainak és a Krétakör színházi alkotóinak közös munkáját, az Akadályverseny c. színházi-drámás programot mutatja be és elemzi.
A kötet a Káva Kulturállis Műhely színész-drámatanárainak és a Krétakör színházi alkotóinak közös munkáját, az Akadályverseny c. színházi-drámás programot mutatja be és elemzi.
Hogyan hozható létre változás a drámán keresztül?
A kötetben szereplő tanulmányok a dráma világát kötik össze a pedagógia, a politika és a kutatás területeivel.
Az európai hagyomány szerint a néző rendszerint nem vesz részt az előadásban. A kötet ennek a hagyománynak a megváltoztatására alakult elméleti és gyakorlati törekvéseket vizsgálja.
A kötetben négy esettanulmány olvasható. Mindegyik egy-egy iskolai osztály saját történetébe enged bepillantást, bemutatva, hogy az egyes osztályközösségekben milyen dinamikákból következik bántalmazás, erőszak és kirekesztés.
A kiadványsorozat második kötete olyan társadalom- és kultúratudományi megközelítéseket mutat be, amelyek kulcsfogalmai: a „társadalmi dráma”, a „társadalmi performansz”, illetve maga a „performativitás”.
A kiadványsorozat első kötete a drámapedagógia és a konstruktivista pedagógia elméleti és módszertani összevetésére, összeegyeztetésére és összehangolására tesz kísérletet.
2019-ben a Káva Kulturális Műhely hetedik alkalommal rendezte meg a fórum elnevezésű színházi nevelési szakmai találkozót. A K+ sorozat második kötete a fórum ’19-en elhangzott előadások és workshopok kibővített jegyzete.
Dürrenmatt felső tagozatosoknak? Klasszikus dráma, mint résztvevő színházi előadás? Igen!
Visszaemlékezés, hogy miképp lett Az öreg hölgy látogatásából interaktív előadás Üzlet címen, valamint miképp lett a fentemlített korosztály számára fogyasztható.