archivum
ELVESZVE (2019)
Színházi játékunk az elveszettség érzetét, a kapcsolódási pontok elvesztését és azok megtalálásának lehetőségét vizsgálja egy 12 éves fiú történetén keresztül. András jó tanuló, de egyszer elkövet egy marhaságot az iskolában, ami lavinát indít el. Magára marad, az online térben próbál válaszokat adni a valós világ problémáira. Aztán a két világ egy napon végzetes módon összeér, … Olvass tovább
Ma már nem mész sehova (2019)
Egy diáklány vizsgázni indul. Két ismeretlen férfi megtámadja a lányt és brutálisan megverik. A hatóságok, az állam, pedig nem a lányt védik, de ellene fordulnak. Három ember háromféleképpen találkozik a megvert diáklánnyal.Az előadásban a nézők is lehetőséget kapnak arra, hogy kiderüljön a véleményük, hogy dönthessenek, hogy együtt gondolkodhassanak az alkotókkal.Az előadásban látható történet természetesen a … Olvass tovább
Házam, hazám (2019)
A Káva 2019 februárjában indtotta el első Állampolgári Színház című közösségi színházi színházi projektjét, melyre olyan 18 év feletti érdeklődők jelentkezését várta, akik élményeiken és gondolataikon keresztül szeretnék feldolgozni a LAKHATÁS – OTTHON témáját. A próbafolyamat során a résztvevők saját történeteiből közösségi színházi előadás született, melyet májusban, mindössze egy alkalommal mutattunk be. Plakát Feltöltés alatt. … Olvass tovább
Legalább nulláról kezdeni (2019)
Feltöltés alatt. Plakát Feltöltés alatt. Videófelvétel Feltöltés alatt.
Megtart, nemenged (2018)
Történetünk három fiatalról szól, akik a felnőtt élet küszöbén elhagyják a szülői házat és a nagyvárosba költöznek. Főszereplőink a gyermekkort maguk mögött hagyva el akarnak szakadni a szülői tekintetektől, az otthon fullasztó kötelékeitől, szabadságra vágynak, hogy próbára tehessék erejüket. Az új környezetben közel kerülnek egymáshoz, eltérő családi hátterük, más-más nemzetiségük sokszínűséget és érdekességet hoz a … Olvass tovább
KOPOGTATÁS (2019)
résztvevő színházi előadás az általános iskolák 7-8. évfolyamosai számára „NOÉ BÁRKÁI – komplex drámapedagógiai, művészetpedagógiai program a gyerekek és fiatalok integrációjáért, a leszakadás és a korai iskola elhagyás megakadályozása érdekében” projektünk keretében született új előadásunk, melyet 2019 januárjában Hódmezővásárhelyen mutatunk be. Egy 50.000 fős városban egyik napról a másikra bezárják a Határmenti Általános Iskolát. A … Olvass tovább
7305 nappal később (2018)
A jövőnk, a kép, amit dédelgetünk magunkról a távoli jövőben, amiről azt mondják, hogy a kezünkben van, hogy felelősek vagyunk érte, hogy csak rajtunk múlik valójában egy álmokból, célokból, vágyakból, félelmekből és megszokásokból épített, pusztán a fejünkben létező valami. Nem tudhatjuk, hogy mi lesz, ettől olyan izgalmas, hogy szinte minden fiatal foglalkozik vele, még az … Olvass tovább