Anyanyelvi szinten – Fórum 2020

Jó hangulatú és inspiráló három órát tölthettek el együtt azok, akik Lipták Ildikó „Anyanyelvi szinten” workshopjára jelentkeztek. Téma: a nézői aktivitás és a részvételi lehetőségek vizsgálata, különböző színházi eszközökön és nyelveken keresztül.
A bemelegítő játékok után egy tartalom nélküli jelenetet, pár sor párbeszéd formájú szöveget kaptunk, amit három csoportra bontva kellett különböző színházi nyelveken feldolgozni. Adott volt, hogy egy munkahelyi helyzetben játszódik a jelenet, viszont a szövegből érezhető, konkrét konfliktust a csoportok már külön, maguknak keresték meg. Az első kör végére tehát 3 jelenet született, egy báb-jelenet a vírus terjedéséről, egy kisrealista jelenet a munkahelyi viszonyokról, valamint egy mozgásos jelenet a nők eltárgyiasításáról.

Miután megtekintettük az elkészült jeleneteket, a következő körre azt az instrukciót kaptuk, hogy keressünk olyan nyitási pontokat és formákat, amiknek segítségével interakcióba tudnánk kerülni a közönséggel. Kellett választanunk egy olyat, ami a formából adódóan működőképes, valamint egy olyat, ami kvázi unortodox, tehát furcsa, szokatlan, ami
nagy eséllyel nem működne a valóságban, viszont most kísérletezhetünk, és kipróbálhatjuk.
Idő híján azzal sajnos már nem tudtunk foglalkozni, hogy kicseréljük a különböző színházi stílusokat, és megnézzük, úgy melyik interakciós lehetőségek működnek.

Szerintem nagyon erős jelenetek születtek, és az őket követő megbeszélések is tartalmasnak bizonyultak. Ha egy pillanatot kellene kiválasztanom, hogy mit viszek el magammal, akkor az a bábos jelenet nyitása, amikor a felkínált tárgyakkal nézőként megoldhattam (vagy csak tovább ronthattam) a jelenet konfliktusát.

Horváth Benji

Termékeny káosz – Fórum 2020

Most, hogy már harmadik alkalommal hallgatom a Fórumot, körülbelül tudtam, mire számítsak: nagyon különböző, de mégis egyforma emberekre, együttműködő tudáscserére. Az idei kiadás viszont ehhez képest is jó nagy bomba volt. – A fórum ’20-ról Elefánti Emma írt.

TITOK-CSALÁS-TAKARÁS

Megtapasztalhattuk, hogy a mozdulatok modalitásbeli különbségei mennyit számítanak, hogy egy klasszikus zenemű mennyire jól tud állni egy burlesque jellegű mozgássornak, hogy mennyire fontos kísérletezni, kipróbálni dolgokat- úgy, hogy közben jórészt észrevétlenül nem történt egymás között verbális kommunikáció. – Határes(e)tek workshop-sorozatunk első alkalmáról Barna-Pap Bianka írt.

A test, mint erős közlő csatorna – Interjú Nagy Henrikkel

Számos tapasztalt és pályakezdő szakember, sok fiatal, a színház és a színházi nevelési terület iránt érdeklődő, gyakorlati tudásra vágyó felnőtt “kering” a Káva körül, ezért úgy gondoltuk (a korábbi évek tapasztalatai alapján), hogy egy workshop-sorozat sokat adhat mindannyiunknak. A közelgő első alkalom apropóján Nagy Henrik táncossal és koreográfussal, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatójával beszélgettünk.

A színház velünk született képességünk és emberi jogunk – Interjú Sereglei Andrással és Somorjai Mártonnal

2020. januárjában ismét Állampolgári Színház programot indít a Káva! Olyan 18 év feletti érdeklődők jelentkezését várjuk, akik szeretnék élményeiken és gondolataikon keresztül feldolgozni a KLÍMATEHETETLENSÉG témáját. A három hónapos próbafolyamat során a résztvevők saját történeteiből közösségi színházi előadás születik, melyet április végén mutatunk be. Sereglei Andrást és Somorjai Mártont, a Káva színész-drámatanárait, az Állampolgári Színház vezetőit kérdeztük a részletekről.

Miért nem szavazhatnak a nyulak? – A Chris Cooper workshop margójára

Mert a szerepbe lépés lehetőséget ad arra is, hogy a gyerekek kezdeményezzenek beszélgetéseket, és tegyenek fel olyan izgalmas kérdéseket, melyek csak akkor születhetnek meg bennük, ha a sok életbeli tiltás után végre felhatalmazást kapnak a gátlástalan bámulásra, utána pedig valaki őszintén, a szemükbe nézve megkérdezi őket, hogy mit láttak, mit olvastak le, és hogyan értelmezik azt.

Életöröm 60-on túl (is) – Finding the joy of mature life

Az ember annyi idős amennyinek érzi magát. Bár a test fárad, lassabb és jobban kell rá vigyázni, résztvevőink lelke nem öregedett, hanem fiatal maradt. Tapasztalt, árnyalt, fiatal lelkek, amelyek hajtották a testet is új kihívások felé. Sem résztvevőink, sem pedig mi workshop vezetők nem éreztük, hogy az életkor különbsége bármilyen akadályt jelentett volna.

Múltjelenjövő

Hét 60 év feletti színházi múlttal nem rendelkező résztvevővel volt egy hetünk, hogy alkossunk valamit közösen.
Rengeteget tanultam a hangomról, a testemről, de legfőképp magamról. Rengeteg új baráti kapcsolat szövődött, amiknek kíváncsian várom a jövőjét. Mert igen is van jövő, nekem ezt tanította ez a hét ember ezen a héten.

Kő és virág történetek

A Formaat társulat azzal, hogy az illegalitásban élők csoportjával is foglalkozik, mindennap a fennmaradását kockáztatja, hiszen nem lenne szabad őket ezzel támogatniuk. Luc úgy nyilatkozott, hogy azt sem bánná, ha ez kiderülne, mert legalább a sajtóban figyelmet kapna végre a probléma, a társadalom rájuk vonatkozó igazságtalan működése.