JELENLÉT – drámás tanoda-projekt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat égisze alatt

komplex drámapedagógiai, művészetpedagógiai program FETE-települések tanodahasználói számára A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület az „RRF-3.1.1-22-2022-00001” azonosítószámú „Közösségorientált pedagógia: Minőségi és eredményes oktatáshoz való egyenlő hozzáférés biztosítása a hátrányos helyzetű térségekben tanuló vagy onnan származó tanulók számára” című projekt. A projekt célja a felzárkózó településeken élő tanulók számára olyan támogató, pedagógiai, fizikai-tanulási környezet és intézményi körülmények kialakítása, … Olvass tovább

ÁLLAMPOLGÁRI SZÍNHÁZ – közösségi színházi projekt

A Káva 2019. februárjában ÁLLAMPOLGÁRI SZÍNHÁZ néven indított színházi foglalkozás-sorozatot, melyre olyan 18 év feletti érdeklődők jelentkezését várta, akik szeretnék élményeiken és gondolataikon keresztül feldolgozni egy központi témát.  A program során közösségi színházi előadást készítünk felnőtt civilekkel. Célunk, hogy a résztvevők a színházcsinálás minél több fázisába aktív résztvevőként vonódjanak be (beleszólhassanak a konkrét jelenetek, a … Olvass tovább

Erasmus+ nemzetközi Stratégiai Partnerségi projekt

Művészi állampolgári oktatás közösségi színházi gyakorlaton keresztül – Tanítási protokoll és eszköztár fejlesztése együttműködés keretében történő értékeléshez (Aristic Citizenship Education through Community Theatre Practice – Developing Protocols of Teaching and Tools for Collaborative Evaluation –; Erasmus+ 2019-1-HU01-KA204-061186) című Erasmus+ Stratégiai Partnerségünk keretében három európai ország négy szervezetének tapasztalt színházi alkotói és kutatói dolgoznak együtt. Közös … Olvass tovább

HATÁRES(E)TEK – workshop-sorozat

Következő alkalmunkon: WORKSHOP ZENÉRE HANGOLVA „Áhh, én nem tudok énekelni! Csak a zuhany alatt. Csak, ha elég alkoholt ittam. Mindenki jobban jár, ha én nem éneklek. Az énektanár is megmondta, hogy bot fülem van. „ Pedig, ha komolyan vették volna Kodály hagyatékát, most azért sokkal jobb helyzetben lennénk. 🙂  Ezzel együtt, vagy éppen ennek ellenére, … Olvass tovább

MAGELLÁN

A Káva Kulturális Műhely 2019-ben három tanéven átívelő, nagyszabású művészetpedagógiai projektet indít MAGELLÁN néven, Budapest VIII. és IX. kerületében, valamint két Pest-megyei településen

„Közönségből közösség” ERASMUS+ felnőttoktatási mobilitási projekt

“Közönségből közösség” – Közösségi színház mint a nem formális oktatás lehetősége – nemzetközi tapasztalatgyűjtés (ERASMUS+ 2017-1-HU01-KA104-035500) című projekttel célunk feltérképezni a nagy hagyománnyal és múlttal rendelkező európai közösségi színházi diskurzust és gyakorlatot. Kérdéseink között szerepel hogyan lehet hosszútávú és fenntartható módon foglalkozni ezzel az eddig nálunk csak kísérletként megvalósult formával, milyen infrastukturális és szakmai követelményei vannak ezeknek … Olvass tovább